Black Glove and Shackle 5. rész: Nehéz idők... Írta: *Kyra* (+18)

Otthon családi vitába keveredett, melyben szokás szerint ő volt a bokszzsák. Lelkileg nagyon megviselte. A stressz miatt a nőt sokszor hányinger gyötörte. Egy jó hideg zuhanytól, úgy ahogy jobban lett. 

***

A suliban klubtagként ingázott a tanterem és női mosdó között. A többiek társaságát feltűnően kerülte. Lesley felfigyelt erre, s nem hagyta magára a nőt. 

Tristan a kocsijában ült, már majdnem elhajtott, amikor megpillantotta Velmirát, Lesley-vel. A nő látta a férfi arcán, mennyire nem tetszik neki, amit lát:

„- Haragszik rám? Netán féltékeny?”

Mivel Lesley oly kedvesen megvárta, nem akarta csak úgy lekoptatni. Tristan gázt adott, s elhajtott mellettük. A kocsijából pedig bömbölt a zene.

Lesley és Velmira csak lestek utána:

- Ebbe meg mi ütött? Valamiért nagyon mérges volt...

Velmira sóhajtott:

„- Igen, rám...” 

***

Pénteken a férfi feszült volt, olykor kiabált is. Senki se értette mi válthatta ki belőle. Úgy tűnt, mintha a csapaton vezetné le a feszültséget.

Velmira a rosszulléte miatt megint csak ingázott a női mosdóba. Órák végén, az üres tanterem várta. Annyira sietve távozott a férfit, hogy még az intézmény előtt se látta.

A nő a hétvégén írt egy SMS-t a férfinak:

„Szia!Ne haragudj, nem akartalak megbántani.Ennyire haragszol rám?

Csütörtökön és tegnap se vártál meg. Lesley rendes volt, megvárt, tudta hogy nem vagyok jól mostanság. Bunkóság lett volna lekoptatnom.

E-mail-ben folytatjuk? Dupla kártyám van, anyagilag nem előnyös…” 

***

Hétfőn Eldon Burke tanár úr tartott órát. Kiválasztott egy-egy személyt a teremben és el kellett mondaniuk, hogy bizonyos szituációban mit kell tenniük. Velmirát nem izgatta a dolog. Azon merengett vajon mi lehet Tristannal.

Egyszer csak arra lett figyelmes, körülötte mindenki nevet. Az egyik csoporttársa lelkesen mesélte hogyan oldaná meg az egyik szituációt. A történet röviden egy fenyegetésből ered. Az a feladat , hogy egy megfenyegetett személynek meg kell szervezni a védelmét.

- Nyugodjon meg, a fiúk majd leteperik! 

Újabb hangos hahota vette kezdetét. Az oktató feje vörös volt:

- Én nyugodt vagyok. De remélem a vizsgán nem ezt fogja mondani… 

Velmira tudatáig végre eljutott mi is történik körülötte. Ez volt az első mosolya azon a napon. Remélte, nem fog az nap sorra kerülni. Végül ütött az óra, délután befejeződött az oktatás. A szőke nő ezúttal megúszta. 

***

Másnap az újra elkésett. De ennek ellenére már nem kerülhette el a sorsát. Csak ült a tanár úr előtt, csendben. A feladat történetesen egy telephely őrzéséről és annak megtörtént eseményéről szólt. Az idős férfi részletezte, mi található a helyszínen: sáros lábnyomok, levert lakat és egy menekülő idegen, aki a kerítésen át kíván távozni.

Velmira már majdnem belekezdett, amikor a mellette ülő „okostojás” kérés nélkül, pofátlanul, szóban meg is oldotta a feladatát. Velmira csak sóhajtott. Felnőtt emberek között is úgy érezte magát, mintha tizenévesek között lenne. 

A szenzációs mesemondó, idősebb korú csodabogár, ismét sorra került. Körülötte csend. Mindenki várta, hogy milyen vicces történettel drukkol majd elő. Velmira számára is érthető, mivel érdemelte ki a nagy figyelmet. Sajnos a középkorú úr, ezen a napon annyira nem nevettette meg a kíváncsi hallgatóságot. A tanár úr vállat vont:
- Nyugi, legfeljebb együtt döglünk meg…
Evvel a mondattal ért véget a feladat, és persze aznap az oktatás is.

***

Egy héttel később…

Semmi se változott. Mindenki hozta a formáját, csak Velmira nem. Benne azon a héten, minden féle érzés átviharzott, ami egy emberben lehetséges: szomorúság, bosszúvágy, fáradság, unalom és így tovább..

Az órán újra sorra került. Egy értelmes mondat nem hagyta el a száját. A tanár úr meglepően máshogy fogadta:

- Mi a baj hölgyem?

- Ezt már a tanfolyam legelején kellett volna kérdeznie.

- De hát voltak ennél sokkal jobb pillanatai is...

Velmira hallgatott, nem tudott mit hozzá fűzni. Órák után elkérte a feladatsort, hogy otthon tanulmányozhassa és kijegyzetelhesse belőle a lényeget. 

A harmadik tanár úgy határozott, pénteken megtiszteli őket, hogy önvédelmet tanítson. Ami a vizsgán még jól is jöhet. De előtte még ott a csütörtök:

Velmira a vizsga előtt három héttel, már végkép azt a látszatot keltette, mindenkiben, hogy ő fog igazán megszenvedni a bizonyítványért. A tanár úr mosolyogva közeledett felé:

- Én nem akarom önt bántani… - nyújtotta felé a kezét, hogy megsimogathassa a fiatal nő szőke haját. A szőkeség szikrázó szemekkel ült hátrébb a székkel. A tanár úr máris fogta a jelet, s jobbnak látta, ha bölcsen békén hagyja a hölgyet. 

Már az oktatás vége felé járt az idő. Most egy másik tanuló volt a célpont, aki összevissza keverte a dolgokat. Pedig két hónapja folyton csak ugyan arról volt szó. A tanár igen csak bután pislogott:

- Mondja, mikor írunk jelentést? - kérdezte, amit kínos csend követett. Megtört volna a jég? Velmira végre hangot adott a szenvedésének:

- A legvégén… - mondta unott hangon.

A tanár úr percekig el se akarta hinni, hogy a helyest választ pont a szőke, látszólag a leggyengébb láncszem szájából hallhatta:

- Úgy van! 

Eljött a várva várt péntek. A nap, ami csak az önvédelemről szólt, hat órán keresztül. Velmira lelkesen indult el otthonról. De csak negyed órát késett. A harmadik tanár úr, igen jó fejnek bizonyult, ellentéte annak, mint ahogy azt Burke tanár úr leírta.

A figyelmes középkorú férfi szeme megakadt a szőkeség fekete kesztyűjén:

- Mondja hölgyem, ön miért hord kesztyűt?

- Mert nagyon hidegek a kezeim.

A férfi megérintette s elmosolyodott:

- De hisz nem is hidegek a kezei.

- Pedig általában azok szoktak lenni…

A többiek máris jöttek „ez a divat”, „jól áll neki” ..stb szöveggel. Velmira szokásához híven nem foglalkozott velük. 

Tudatában annak, mennyire közveszélyes szőkeség, elég jól kontrollálta magát. Az ő mozdulatai határozottabbak voltak, mint támadó fél-é. Védekezőként talán túlzottan is visszafogott... 

6. rész: Motiváció