Delet ütött az óra. Velmira szomorúan mászott ki az ágyából. Étvágya alig volt. Házimunkával próbálta elterelni a figyelmét a csalódottságáról.
Éppen a szobájában ült, amikor a telefon szokatlanul halkan megszólalt. Tristan volt. Velmira alig bírt megszólalni, fejében épp az a történet zajlott le, amikor a férfi elmondja a nőnek nincs tovább. De ez nem így történt:
- Jó napot hölgyem, tudom, nem délelőtt van. A helyzet az, holnap és holnap után érek rá, mert megint utaznom kell.
Velmira halkan így szólt a telefonba:
- Értem.
Tristannak feltűnt a nő hangjában valami. Pár percig még beszélgettek és megegyeztek másnap délutánban, egy találkozóban. Velmira arcáról megint nem lehetett letörölni a mosolyt. Bár ez a mosoly most igen halovány volt. A nő szíve végre megnyugodhatott. Holnapig.
Sietett a találkozóra, szinte már késésben volt. Érezte, rezeg a telefonja. Nem vette fel, mivel már úgy is majdnem odaért arra a bizonyos helyre.
A hely zárva volt, ezért odakint az udvarban kereste Tristant. A férfit sehol se látta. Mivel ő is késésben volt.
Miután megérkezett, csalódottan látták be, a megszokott helyükre nem tudnak bebújni. Ezért kénytelenek lesznek kint a többi ember közé elvegyülni.
Tristan a papírokat a kocsiban felejtette, azonban Velmira így szólt:
- Semmi baj, én is készültem. Pakoljak ki?
Tristan látta, a nő nagyon ügyesen intézi a munkához a szükséges iratokat. Szinte alig kellett neki segítenie benne. A téma pedig még komolyabbá vált.
Trisan hangján érezhető volt a kétségbeesés:
- Öt hónapja próbálkozom és semmi. Ilyen még egy nővel se fordult elő. Öt hónap, és mellette nem volt más nő.
Velmira magában megjegyezte:
„- Igen? És a feleséged nem számít másik nőnek? Úgy beszélsz, mintha tényleg én volnék neked az egyetlen. Bárcsak így volna...”
Tristan telefonja megcsörrent, hangja ekkor nem volt valami lelkes:
- A drága feleségem. Megyek, keresek egy csendesebb helyet…
Velmira csóválta a fejét:
„- Na, tessék... Akkor miről is beszélünk?”
Velmira addig gondoskodott a sör utánpótlásról.
Nem sokkal Tristan visszatért:
- Köszönöm, hogy hoztál még egyet!
Tristan csodálta nőt. Szemeivel végig mérte:
- Nagyon jó a cicid. Szívesen megharapnám. Meg a combodat is. Nagyon tetszel, és változatlanul akarom. Na jó, nem csak azt. Tudod jól, hogy nem arról lenne szó.
Velmira gondolatai:
„ – Nem haragszol rám? Nem változott semmi?”
Velmira csak ült némán. Tristan folytatta:
- Látom, hogy van valami. Ennyire nem jó neked otthon?
A szőkeség végre megszólalt:
- Tudod, hogy nehéz a szemedbe nézni? Haragszol rám, amiért nem hívtalak előbb?
- Igen, haragszom rád. Annyira, hogy az ölembe fektetnélek és jól elfenekelnélek.
Velmira bólintott:
- Igen, meg is érdemelném... ne haragudj.
Tristan még megemlítette a munkáját. Utána Velmira vette át a szót, s elmesélte mit mesélt neki Lesley. Tristan nagyon rosszul fogadta, bár elmondása szerint egyáltalán nem érdekli más véleménye.
A nő nem tudott a jövő héttel kapcsolatban biztosat mondani. Tristan így reagált:
- Hétfőn, reggel tíz óra fele felhívlak, és érdeklődöm. Addigra csak lesz valami munkahely terén. De ha nem vagy biztos benne, én tudok segíteni ebben is.
Velmira kissé elpirult:
- Köszönöm...
A férfi indulni készült. Adott két puszit a nőnek, és egyet az ajkára:
- Biztos ne vigyelek el?
- Köszönöm, de még maradok. Nem sietek haza. Nagyon hiányoztál.
- Nekem is hiányoztál.
Tristan alig pár lépést tett:
- Biztos itt hagyhatlak?
- Igen, nyugodtan.
Velmira talán egy félórát maradt ott. Majd elindult sétálni. Este hat óra környékén ért haza.
***
Beköszöntött a nyár.
A nő a városban egy ismerőséhez ment önéletrajzot nyomtatni. Ahol a volt főnöke pofátlanul rá akadt. Jöttek a kérések ezerrel. Velmira ekkor lehetőséget látott arra, hogy végre távol lehessen a családjától, és végre avval foglalkozzon, amit szeret.
Volt egy beszélgetése egy szakmabélivel. A fickó egyáltalán nem tudott viselkedni Velmira jelenlétében, a pofátlanságáról nem is beszélve. A nő alig várta hogy elszabadulhasson onnét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése