Másnap a mobilomra ébredtem, a hangja Békát is felébresztette:
– Jól van, már fent vagyok.
Kellemetlenül éreztem magam:
– Ne haragudj, elfelejtettem lejjebb venni róla a hangerőt.
Béka nem volt mérges rám:
– Semmibaj. Ha te nem lennél biztos délig aludtam volna. Milyen zene szólt?
Nem hittem volna, hogy így reagál:
– Korpiklaani. Folk metál.
Béka elcsodálkozott:
– Te ilyen zenét hallgatsz? Nem néztem volna ki belőled. Majd bemutatlak a nővéremnek. Ő Unsun-t, Within Temptation-t meg még egy tucat hasonlót hallgat.
Ismerősek voltak, amiket felsorolt:
– Ismerem őket. A nővérednek jó ízlése van.
Béka mosolygott:
– Szerintem is. Én is meghallgatom azokat, amiket ő.
Mondjuk, erre én nem számítottam.
Együtt reggeliztünk. Béka beavatott, odavan Adam Lamertért és a Tokio Hotel fiúkért. Adam számomra is vonzó férfi, kár, hogy meleg. Bevallom, a magánéletben sokszor jártam így. Fogalmam sincs miért pont a homoszexuális pasikat szemelem ki. Amikor meg vallomást teszek nekik, jön a „bocs, de én a fiúkat szeretem” duma. Persze Békának és Dinának még nem mondtam el. Talán jobb is így.
Tanítás után, Békára vártam az udvaron.
– Szia, várunk valakire? – jött elém Dina. Béka változatlanul sehol, nem mintha megbeszéltük volna:
– Nem. Merre tovább?
Dina körbenézett:
– Nekem semmi kedvem itt maradni. Van kedved lógni velem sulin kívül?
Kicsit elbizonytalanodtam:
– A házirend tiltja a suli elhagyását. Nem lesz ebből probléma?
Dina magabiztosan így felelt:
– Lógásban jó vagyok. Ha ravasz vagy és át tudsz mászni a kerítéseken, akkor te is hamar profi szabaduló művész leszel.
Beleegyeztem, eszemben se volt egyedül unatkozni.
A szökés ment, mint a karikacsapás. Civilben bóklásztunk a városban.
Egy közeli parkban pedig hozzácsapódtunk egy társasághoz.
– Helló Dina! Ki az ott melletted?
Dina bemutatott nekik:
– Ő itt Maya. Egy osztályba járunk, s hamar összehaverkodtunk.
Szimpatikus társaságnak tűnt. A fiúk egy másik bentlakásos egyházi suliban járnak. Persze oda csak pasik járnak. Dina az első szökésekor ismerte meg őket. Általuk értesült a koncertről. Megtudtam, a banda tagjait, jól ismerik. Egy suliba járnak velük. Állítólag veszélyes fickók, főleg az, akit csak úgy hívnak, hogy Death. Hogy lehet valakit így hívni? Talán kaszásnak készül?
Na jó, tegyük félre a tréfát. Dinával visszamentünk. Jobban belegondolva, ehhez a kiszökéshez hozzá tudnék szokni. Nem is értem miért tiltották meg a kimenetelt.
A lány WC-ben gyorsan átöltöztünk. A kinti ruhánkat egy táskába raktuk, s eldugtuk. Dina azt mondta, most kockázatos egy táskával flangálni. Ahogy kitettük a lábunkat, két apáca hangos beszélgetését hallottuk:
– Képzeld, írom az adminisztrációt a tanáriban, erre pont az orrom előtt mászik ki ez a két lány.
– Még jó, hogy ott voltál.
A lányok szótlanul ültek mögöttük. Dina halkan hozzá tette:
– Gyökerek.
Este amint lecsendesedett a suli, visszamentünk a cuccainkért. Este Dina szobájában folytattunk, a félbe hagyott beszélgetésünket.
– Remélem a koncerten, lesznek értelmes fiúk.
Dina nem igazán értett:
– Miért? A ma délutániak nem voltak azok?
Oké, azt hiszem félreértett engem:
– Velük semmi bajom se volt. Nagyon kedvesek voltak. Még nem mondtam, de az első itt töltött estén, két bunkóba botlottam odakint a kerítésnél. Ezért reménykedek.
Dina bólintott:
– Így már értem. Nem kell tartanod semmitől. Hülyék és nem hülyék is lesznek.
Jól van, azért erre a verzióra is számítottam.
Amit visszatértem a szobámba, valami csoda folyvást, Békát bent találtam:
– Szia. Hát te?
Béka mereven nézett rám:
– Szia, hát én itt lakom.
Ma ő második, aki így néz rám, mert megszólaltam:
– Furcsa, általában egyedül szoktam lenni.
Béka vigyorgott:
– Ja, értem. Ha nem haragszol, én most alszok. Holnap este koncertre megyek.
Koncertre? A kérdést persze nem tudom magamban tartani:
– Te is?
Béka arcán még mindig ott volt az a vigyor, mintha oda ragasztották volna:
– Akkor holnap este bemutatlak a nővéremnek.
Már alig várom, ahogy a koncertet is. Lelkesen követtem Béka példáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése