Simnovella: A kígyó bőre alatt írta: Lesley M. (+16)

Az éjszaka sűrű sötétjében valaki fut, rohan, sebesen. A hold világít neki, hogy biztosan hazataláljon. Korgó, üres hassal, csupán egy bozótvágóval a kezében kényszerül visszatérni a menedékre. Egy pillanatra megvilágítja a fény. Egy fiatal nő az, Aloé. Aki korban épphogy nem gyermek már. Hosszú, lobogó, göndör barna hajjal fut a megvilágított ösvényen, a fák között. Azonban hirtelen megtorpan. Úgy érzi, valamire figyelmetlenül rálépett. De amint visszatekint a földre, nem lát semmit. Csak egy kúszó hangra lesz figyelmes, mellette a bozontosban. Mit sem törődve vele, folytatja sietve az útját. 

A hang és a mozgás követni kezdi. A nő egyre idegesebbé válik, próbál még gyorsabban futni. Méterekkel tovább, az a hang és mozgás továbbra ott suhan a nyomában. Aloé már kezd kimerülni. De nem mer megállni. Az erdő egy veszélyes hely: hatalmas szörnyek élnek itt.
Ahol él, ott hiába biztonságosabb, ha kevés az élelem. Ezért ez az egyetlen hely, holott ehető gyümölcse lelhet és vadra vadászhat. Az ember, ha éhes, képes örült dolgokra vetemedni. Olyan helyekre teszi be a lábát, ahonnét kétes, hogy élve és sértetlenül kijuthat. Ez az ártatlan lélek, szintén egy lapra tett fel mindent. Nem érdekli, hogy legyengül, éhen hal, vagy valami szörnyű lény áldozatává válik.
A kimerültség már kezd eluralkodni rajta. Ha a megvilágított ösvényen marad, akkor előbb-utóbb látni fogja mi vette őt üldözőbe. A bozótvágó melyet szorongat, az nem védi meg tőle. Egyetlen esélye maradt, ha hirtelen irányt változtat. Ezzel megzavarhatja és némi időt nyerhet. De akkor le kell térnie az ösvényről. A biztonságon útról.
Úgy döntött, kockáztat. Irányt változtat. A szeme sarkából még sikerült megpillantania a kígyó szemű, kúszó szörnyet. Kihasználva a pillanatot befut a dzsungel sűrűjébe, ahol botladozva halad. Kis idő elteltével, már hallotta a szörny hangját. Nem sokkal már a szörnnyel nézett farkasszemet.

***

Számára még ismeretlen helyen ébredt fel. De nem volt egyedül. Egy sebesült férfi ül tőle kétlépésnyire. Elvörösödve, lázasan. Aloé megpróbált keríteni neki vizet, de nem talált. Amikor jobban szemügyre vette az idegent, akkor szembesült a ténnyel, hogy bizony a szörny marhatta meg. A férfi annak a harapásának a mérgétől szenved. Végig mért magán. Szerencsére néhány karcoláson kívül nem talált semmit.
- Utánam te következel... - suttogta a férfi az utolsó leheletével.

Aloé hosszú órákat töltött a holtesttel, mire a szörny megérkezett, hogy csillapítsa az étvágyát a zsákmányával. A nő szörnyülködve nézte, ahogy felfalja a kihűlt, élettelen testet. Miután a szörny az utolsókat nyelte, elkúszott a nőhöz és végig szimatolta. Az illatból sok mindent megtudott: legyengült az éhségtől, kikövetkeztette mikor tisztálkodott utoljára és ami számára érdekes volt, hogy érintetlen. Aloé remegett, gondolatban már sokadjára ismételte el népének valamely imáját. A szörny bevégezte a zsákmány vizsgálását és jóllakottan elkúszott. 

Aloé nyomban szökni próbált. Addig keresett és kutatott, míg nem egy kőrakásra lelt. Csendesen mozdította el, emelte fel a könnyebb köveket. A kitartása jutalma a beáramló hold fénye volt. Elképzelése se volt, mennyi időt tölthetett el a szörny fogságában, élelem és víz nélkül.
Amint kifért, már menekült is ahogy csak a hosszú izmos lábai bírták. Az éhség már annyira elrakodott rajta, hogy kénytelen volt megtömni a bendőjét némi vadon termett gyümölccsel. Messzebb egy tónak a vízéből oltotta szomját.

Reggel csodás látvány fogadta: virágok és hatalmas fák vették őt körbe. Nem heverészett sokáig egy helyen, levette a felesleges ruhadarabjait és máris belecsobbant a tóba, hogy felfrissítse magát. Ez idő közben teljesen megfeledkezett a szörnyről és arról, hogy az este még haza akart menekülni. Az úszás közepette, olykor-olykor kipillantott a partra. Amint meglátta az apró kisállatokat, megnyugodott. 

Percekkel ezután összeszedelőszködött és elindult. Hosszas gyaloglás után, már látta nem sok méter hiányzik ahhoz, hogy végre elhagyja ezt az elátkozott helyet.
A semmiből felé rontott a pikkelyes és szorongatni kezdte. A bozótvágót már rég elhagyta... A kezeivel nem volt képes kiszabadulni. Érezte, ennyi volt... Innentől már nincs menekvés:
- Ölj meg! Nincs senki akinek hiányoznék! Ha nem teszed meg, akkor annyiszor fogok próbálkozni, míg meg nem öllek!
A lény a ficánkoló nőt megmarta. Addig nem engedett a szorításból, amíg Aloé el nem vesztette az eszméletét.

***

Ugyanazon a helyen ébredezett, mint egy nappal korábban. A társasága most is egy idegen férfi volt:
- Szóval azóta már gondoskodott az utánpótlásról... - nézett végig a férfin sajnálkozva.
- Kiszívtam a mérget. Kérlek, tarts ki... - Suttogta.
- Hagyj meghalni. Nem kár értem. Hiába szöknék meg ismét, ez a szörny sokkal gyorsabb nálam. Megint itt végezném...
A férfi vizzel kínálta:
- Nem halhatsz meg. Igyál.
- Ki vagy te? Miért segítesz rajtam?
- A nevem Orfeusz... de most elég legyen a csevegésből. Igyál és pihenj, hogy túléld.
Aloé hagyta magát meggyőzni. Ivott és pihent. De a harcot változatlanul feladta.

***

Újabb nap telt el. Két mezítelen test feküdt szorosan egymáshoz simulva. Aloé túl gyenge volt ahhoz, hogy erővel ellökje magától Orfeuszt:
- Mégis mit képzelsz?
A férfi határozottan szólt hozzá:
- A testemmel melegítettelek. Az életedért fáradoztam.
- Kérem vissza a ruhám! - Húzta össze magát dideregve Aloé. Orfeusz eleget tett és türelmesen várta mikor nyugszik meg a felzaklatott nő.

Hosszasan nem szóltak egymáshoz. Majd a férfi étellel kínálta:
- Tessék, egyél, hogy megerősödj!
- Amióta itt vagyok nem hallottam a szörny kúszását. Talán megölted?
- Nem öltem meg.
Aloé számára szokatlan volt a törődés. A családja korai elvesztése óta teljesen elszokott tőle. Amióta az eszét tudja, teljesen magára van utalva. Akikkel egy településen él, őket bölcsen elkerüli. Ők se szívesen osztozkodnak, akkor ő miért tenné?
Orfeusz szemeivel, türelmesen követte a nő minden mozdulatát: ahogy a szájába veszi és lenyeli a táplálékot.
- Mikor indulunk?
- Amint úgy érzed készen állsz rá.
- Hogyne állnék készen? Eszemben sincs ezen a helyen maradni...
Orfeusz a kezét nyújtotta Aloé felé. A nő ismét elcsodálkozott:
- Mit szeretnél?
- Hagyjuk... gyere utánam.
A férfi egyre gyanúsabbá vált számára. Úgy haladt előtte, mint aki itt lakik.
- Mióta vagy a szörny fogja?
A férfi egy pillanatra felé fordult és csitítgatta. Aloé úgy tett, mint aki feladta. A továbbiakban megvárja a megfelelő pillanatot, hogy újra feltehesse neki a kérdést.

Miután elhagyták a barlangot többször is megálltak: enni, inni vagy éppen megcsodálni a különleges élőnyéket.
- Nézd! - Mutatott Aloé egy színes tollazatú madárra.
- Látom, ahogy azt is, hogy hamarosan elválnak útjaink.
Aloénak fel se tűnt, hogy már majdnem kiértek a vadonból:
-  Észre se vettem... Te nem tartasz velem?
- Nekem ez az otthonom és boldoggátennél, ha maradnál.
- De itt veszélyes... Ahol én lakom az sokkal biztonságosabb.
- ...és terméketlenebb.
- Igen... Nem félsz a szörnyektől?
Orfeusz kézen fogta a nőt:
- Gyere.
Aloé már kezdett megbízni a férfiban. Sokat morfondírozott azon, ha Orfeusz itt él, akkor lehet kiismerte a szörnyek szokásait és ismeri a rejtek helyeiket.

Márcsak néhány fa választotta őt el a biztonságtól:
- Nos? A búcsú előtt még megtisztelsz a válasszal vagy inkább hagyjuk?
Orfeusz nem habozott tovább:
- Alakváltó vagyok. A szörny aki üldözött és megmart, az én voltam.
Aloé így már mindent értet, csupán azt nem, hogy miért mentette meg. Nem kellett sokat várnia arra, hogy Orfeusz ezt szóba hozza:
- Te más vagy, mint a többi betolakodó. Én csupán a területemet védem. Ahova az emberek beteszik a lábukat, ott csak pusztulást hagynak maguk után. Kérlek, maradj itt velem. Mellettem nincs mitől félned.
Aloé körbenézett: mindig is tetszett neki ez a hely, leszámítva a szörnyeket. Ha Orfeusz szívesen látja itt, akkor miért ne maradna? Többé már nem kellene az életét kockáztatnia, hogy táplálékhoz jusson.
- Szívesen maradok.
Orfeusz bátortalanul nyúlt a nő felé. Aloé megértette őt és hagyta, hogy Orfeusz gyengéden megcirógassa.

Ettől a pillanattól kezdve Aloé és Orfeusz úgy élték tovább az életüket, mint Ádám és Éva a paradicsomban. Amikor Aloé megérintette kedvese mellkasát, egyre biztosabb lett abban, hogy a kígyó bőre alatt is ott dobog egy szív.

- Vége -