Simnovella: Celia - Innocence Írta: Lesley M. (+18)

Ki hitte volna, hogy egy nap majd fordul a kocka:
Akiket a múltban üldöztek, azok üldözők lesznek...

Ma már mindennapos és elfogadható, hogy a természetfeletti képességekkel rendelkező emberek ne érezzék magukat kirekesztve, elfeledve. Célia egy közülük. Az ő feladata az, hogy segítse a nyomozóhatóság munkáját: amikor egy varázstudó személy kerül a képbe. Őt a képességeinek köszönhetően emelték ki a szegénynegyedből.

Ma már mindene megvan amire egy fiatal nő vágyhat: lakás, állandó jövedelem és karrier. Célia az elmúlt évek során sok barátját elvesztette. A férkakkal való a kapcsolata: bizalmatlan, távolsátartó. Kollégáial fogjuk rá, hogy mandnem mindegyikkel jól kijön. Épp elég év telt el, hogy elmondhassuk: tapasztalt, talpraesett nő lett belőle. Mitagadás maga a nő egy kellemes látvány: hosszú lábak, karcsú derék, erős dekoltás... De a modorát nem mindig könnyű elviselni. Sokszor
nyugtalan és makacs. Megesik hogy csak akkor nem toporog, amikor éppen a kávéját kortyolja. Mi a bosszúságának oka? A bosszúvágy...

***

- Mennünk kell! Én vezetek! - Törte rá kollégáira az iroda ajtaját egy nyakkendős fickó. Célia beletúrt a fekete-kék ombre hajzuhatagába:
- Ahogy óhajtod...

A kis csapat sebesen összekészült. Egyedül a kollegina tipegett ki utánuk szépen komótosan.
- Neked meg a bajod? Esetleg nem kapkodnád gyorsabban a virgácsaidat? - fordult meg az idősebb türelmetlen kolléga.
- Szerintem ő akar a kormánynál ülni...
- Hülye boszi... - szitkozódott.
- Nyugi, Viktor...
- Fejezd be, Eugén... - morogott rá, akár egy veszett kutya - Ha vezetni akar, akkor hajrá!
Amint a lift megállt, kint a parkolóházban Célia fülig érő mollyal viharzott el közöttük. Türelmetlenül várta, hogy kipróbálhassa az új autót. Egyedül Eugén mert beülni mellé, az anyósülésre. Mögöttük Viktor kucorgott s megszámlálta a dobozában mennyi cigarettája maradt.

A helyszínre kiérve sirícsend és nyugalom fodata őket. Viktor gyorsan kikapott egy cigarettát és a szájába vette:
- Itt kell lennie...
- Kit keresünk? - tekintett alaposan körbe Eugén. Célia kibögte:
- Gordont...
- Nagyszerű... Én és Viktor biztos kellünk? Hidd el, nekem ez nem hiányzik... - dadogta Eugén.
- Nekem se... Nem mintha golyóálló lenne a fazon. De amint rábukkanunk, mi fedezékbe vonulunk...
- Éppen javasolni akartam... - Húzta a száját a nő. Eugén hátrálni kezdett. Nem akart tovább a nő és a felettese között ácsorogni. Viktor hosszasan figyelte Céliát és türelmesen várta mi lesz a következő mondata. Néhány perc után belefáradt és így szólt:
- Nézzünk körbe, ha nem akadunk rá akkor visszamegyünk...

Hárman más-más irányba indultak. Bő fél óra múlva visszatértek a kiindulási ponthoz. Egyikük se bukkant rá a keresett személyre.
- Ezért kár volt ide sietnünk - morgott Viktor, Eugén pedig óvatósan megkopogtatta a vállát:
- Nézzétek, nem vagyunk egyedül!
Egy saroknyira egy személyautó szikrázó rekfetorral kanyadodott be s sebesen száguldott feléjük.
- Ez megveszett? - csodálkozott Viktor, Célia pedig felkiáltott:
- Megakar ölni minket! Futás!
Gyorsan kitértek az autó elől és párszor rálőttek. Az igyekezetben nem látták, hogy bárki is kiugrott volna a járműből, ami egyenesen a közelükben álló épületfalába csapódott és lángra kapott. A robbanás ereje megrázta a környéket. Üveg és tetőcserepek hullottak le rájuk.

Célia alig bírt feltápákozni. A fülei zúgtak, a látása pedig homályos volt. A kollégáit kereste, de magaelőtt egy sötét égi alak rajzolódott ki.
- Célia...
A nő amint meghallotta a nevét, a fegyveréhez nyúlt. Két kézzel fogta, de még így is hamar kiejtette a remegő kezeiből. Az alak határozott léptekkel közeledett felé.
- Gordon? - kérdezte Célia és újra térdre borult - Válaszolj te szemét állat!
Az alig két lépésnyire megállt előtte. A varázslónő nem volt biztos benne, hogy a férfi Gordon volt-e vagy csak a cinkosa. A nő feje egyre jobban fájt. Ha a férfi szólt is volna hozzá, a fül zúgástól már úgyse hallotta volna. Nem bírta tovább. Elfeküdt a férfi lábai előtt. A homályos kép előtte sötétségbe borult.

*** 

Nem tudni mennyi idő telt el Célia eszméletvesztése óta. Amint felnyitotta a szemeit, a tudatáig csak ennyi jutott el: hogy Gordon tekintetével találkozott. A férfi mezítelenül mászott rá, bal kezével a nő melleit simogatta. Célia dermedten, sokkosan nézett végig magán: ruhátlanul feküdt a férfi alatt egy ágyban. Gordon keze ebben a pillanatban a nő belső combjainál kalandozott. Lassan eljutott a nő legérzékenyebb pontjáig.

***

Célia napsütésre ébredt, mely a szobája ablán át áradt be. A sugarak annyira zavarták, hogy a szemeit takargatta. Kis idő multán csupaszon, ilyedten üld fel:
- Az álmom valóság volt?
Alaposan végigmért magán. A testén több apró üvegcserép okozta vágást fedezett fel, melyek a robbanáskor sebesítették meg. Dulakodásra, szorításra utaló jeleket nem talált:
- Csak egy rossz álom volt... - sóhajtotta megkönnyebbülten - Bár tudnám ki hozott haza...

Kihúzott a szekrényéből egy fiókot és felhúzta az egyik kedvenc fehérneműjét. A pántját igazgatva bukkant rá a földön egy borítékra. A bejárati ajtó alatti résen csusztatták be neki. Ennyi elegendő volt, hogy megfeledkezzen a valósághű álmáról. Célia visszatért a hálószobába, ahol világosabb volt. A boríték egy rövid üzenetet tartalmazott:

“Szükségünk van rád.”

Az írás ismeretlen volt számára, de hogy kik küldhették, arról volt sejtése. Utoljára Ronvald lepte meg ilyen röpke üzenetekkel. Mit akarnak tőle annyi év után az angyalok?

***

Bent az épület résein, hiányos falain, átszökött a kinti szellő. A por, a pókok és a hálók azóta még jobban elszaporodtak a romos épületben. Az égiek ennél jobb rejtekhelyet a városban nem is találhattak volna. Valami nem változott: a titkos találkozó helye, ideje és az, hogy az égiek nyitottak Célia felé. Rövidesen kettő fehér öltözetű férfi lépett ki az egyik helységből. A szőke nyomban leült és az orrát lógatta. A szomorú  arckifejezésükön már látható volt, mi célból hívták a varázslónőt:
- Légy üdvözölve Célia, fivérünk barátja. Arra kérünk, hogy gyógyítsd meg a testvérünket!

A nőt elvezették abba a helységbe, ahol a sérült feküdt. Célia közelebb lépett hozzá, a szeméből pedig elsimította az odatévedt hajtincset:
- Ő is szembeszállt Gordonnal?
- Igen, így van. Gordon mindannyiunk ellensége.
- Tudom... hadd lássam a sérülését...
Az ifjú fedetlen mellkasú angyal teste, tele volt sebekkel. A legsúlyosabb egy mély szúrás nyoma volt. A sebet még a társai szorították el. A kötést levéve, látszott már nem patagzik úgy a vére, mint amikor a sebet kapta:
- Varázslat nélkül örökké nyitva marad...
- Mi is így láttuk. Pedig annyi mindennel próbálkoztunk...
A varázslónő a kezeit az ifjú teste felé tartotta. Teljesen ellezult és koncentrálni kezdett. Percekkel később döbbenten tekintett a tenyereire.
- Mi történt? Miért nem gyógyítod meg? - Kérdezte az egyik égi. Célia riadtan fordult feléjük:
- Valamit művelt velem... - suttogta. Az angyalok döbbenten összenéztek.

A fekete-kék tincses szépség sietősen hagyta el az angyalok rejtekhelyét. A rémület benne teljes káoszt szült. Sebesen futott, egyáltalán nem érdekelte merre tart. A kimerültségtől úgy határozott, hogy neki ennyi most bőven elég volt. Egy kevésbé lakott településre tévedt, ahol tehetetlenül, kétségbeesetten tekintett végig:
- Oda az erőm... Most mi lesz velem? - Lihegte.

***

Célia szobájában ébredezett. Eugén türelmesen a fotelból figyelte. Várta, mikor mit mond és tesz a nő.
- Eugén, te vagy az?
- Igen, én vagyok. Tudod, hogy kerültél ide?
- Ami azt illeti, fogalmam sincs... csak az, hogy...
- Hogy?
- Semmi... inkább mesélj.

Eugén nem habozott:
- Tegnap jelentették, hogy egy zavart nő ólálkodik kint a kikötőnél. Azt hitték a tengerbe akarod vetni magad. Jöttek a mentők, próbáltak szóra bírni téged. Annyira ellenkeztél, hogy nyugtatót kellett beadniuk neked. Szerencséd, hogy a névjegykártyámat a tálcádban tartottad. Viktor biztos nem sietett volna...
- Örülök, hogy te még itt vagy nekem...
- Komolyan?
- Komolyan.

Az elkövetkezendő napokban sok mindennel próbálkozott: felgyújtani egy papírgalacsint, megfagyasztani a kádban a vizet... és még így tovább. Elvesztette volna az ártatlanságát? Régi hiedelmek szerint, ha egy varázslónő elveszíti a szüzességét, akkor az erejét is. Így már csak egyetlen egy módja adódott, hogy végezhessen a bukott angyallal. Nem is ölhetné meg mással, mint azzal a fegyverrel amivel a barátai életét kioltotta. Mérgében felkapta az asztalról. Mit sem törődött azzal, hogy az egy bizonyíték. Már évekkel ezelőtt le kellet volna adnia a kollégáinak.

Egész álló nap bolyogott, majd egy kihalt téren lerogyott. Körülötte a galambok kíváncsiskodtak. Hosszú órákon át forgatta a fénylő tárgyat a kezében. Gondolataiban több százszor lejátszotta a pillanatot, amikor a kellő pillanatban meghúzza a ravaszt:
- Meg fogsz dögleni Gordon...

Messzebb mozgásra lett figyelmes, ennek következtében felegyenesedett és a háta mögé rejtette a fegyvert. Hosszú percek múltán döbbent rá, mennyi idő telhetett el. Egyetlen barátja, Eugén, már szörnyen aggódott érte. Célia szó nélkül, sietősen tűnt el. A telefonját pedig otthon felejtette... Talán a nagy sietségben, még a lakása ajtaját se zárta be. 

A kilincsset lehajtva vette észre, hogy tényleg nem zárt be. Bent a telefonja szüntelenül csengett:
- Itt vagyok. - Szólt bele, miután meglátta a hívás jelzőnél Eugén nevét.
- Célia, jól vagy?
- Igen...
- Láttad ezelőtt hányszor kerestelek?
- Nem, mert most értem haza.
- Hol voltál?
- Lényegtelen...
- Átugorjak hozzád?
- Nem szükséges. Jól vagyok.
Célia hosszú percekig szükösen válszolt Eugén kérdéseire, míg végül a férfi belefáradt:
- Legközelebb a telefonodat tartsd magadnál... Vigyázz magadra!

A nő hosszú éjszakának nézett elébe. Oly mértékkel volt  nyugtalan, hogy alig jött álom a szemére. Szinte már hajnalodott, amikor nehézkesen álomba merült. Egy angyalról álmodott aki a kezét nyújtotta felé. Célia jól ismerte őt a múltból:
- Ronvald!
A jóképű, jó megjelenésű szőke férfi mögé lépett, átfogta karjaival és a fülébe súgta:
- Az erőd ott van, ahol a szíved. Ne feledd, én mindig itt leszek veled!

Telefoncsörgés verte fel a rózsaszín álmából. Célia ijedtében még tétovázott, majd erővel megragadt a mobiltelefonját:
- Takarodj a picsába, Viktor! - nyomta ki és hajította el az „okos“ készüléket.
Viktor az irodában döbbenten bámulta a mobiltelefonját:
- Életemben először hívtam fel Céliát, de rögtön el is küldött a picsába...
- Nem gondolod, hogy ez az eddigi szemétkedéseidnek az végeredménye volt? - Kérdezte Eugén.
- De hát késésben van! Miért engem bánt? - Értetlenkedett az idősebb nyomozó.

Eugén átment a szoba másikvégébe, hogy távolabb legyen a felettesétől. Nem hagyta nyugodni kolléganője mostani szokatlan viselkedése. Érezte, valami baj van. De a nő szokásához híven nem akarta az orrárabökni:
„- Célia, old meg gyorsan a problémáidat. Hiányzol...” - Merengett a gondolataiban és kitekintett az ablakon a messzeségbe.

A nő vett egy nyugató fürdőt. Hosszú ideig áztatta magát és élvezte a kádvíz parfűmös illatát:
- Pont erre volt most szükségem...
Sokat köszönhet Ronvaldnak. Ha ő nem lett volna, akkor az ő életkörülményei se változtak volna meg jelentősen. Minden jó ami eddig életében történt vele, azt csakis neki köszönhet:
„- Mit akartál azzal mondani?” - Simított végig magán és a jobb keze a bal mellénél hirtelen nem mozdult tovább. Ekkor érzete úgy, talán meglelte a választ. De ahhoz, hogy ebben megbizonyosodjon, találkoznia kell a barátai gyilkosával.

Kimászott a kádból és csupaszon, vizesen sétált végig a fél lakáson. Meglepetten emelte fel a padlóról a köntösét ami alatt egy összetört mobiltelefonját találta. Ezen hívta őt korábban Viktor. A tükör előtt megigazította magán a hófehér köntösét és megkötötte. Amikor úgy érezte készen áll, kihúzta magát:
- Kérlek, küldj egy angyalt!

Egy pillanat alatt már mögötte állt egy. Az a barna hajú, fiatal férfi volt, aki a rejtekhelyen kérte a segítségét:
- Mi történt veled Célia? Miért nem tudtad meggyógyítani a társunkat?
- Nemtudom. Ezt akarom kideríteni!
Az angyal közelebb lépett, majd amikor meglátta, hogy a nő testét csupán egy köntös fedi, elfordította a fejét:
- Tudjuk hol van Gordon rejtekhelye. Kérlek, öltözz fel... Kint megvárlak.

Célia nem siette el a készülődést. Amikor az angyal elé állt, a hófehér szárnyú férfi jobban szemügyrevette a külöleges kartötőit. Az arca nyomban megfakult:
- Ezek Ronvaldtól vannak? - mutatott rá Célia ékszereire.
- Igen, még ő ajándékozta nekem.
- Ilyen ajándékot csakis olyan nő kap, akit tisztaszívből szeretnek...
- Sokat gondolok rá... - szomorodott el egy pillanatra, majd hirtelen eszébe jutott hová készült: - Ne ácsorogjunk, vadásszuk le azt a szarházit!
Az angyal még egy helyben állt. A nő kijelentésén csodálkozott. De be kellett látnia: Ronvald bizonyára úgy szereti, fogadta el Céliát, ahogy van. Bármennyire meglepő és ijesztő megnyilvánulásai vannak, meg kell barátkoznia a szövetségesével.

***

Végre elérkezett a leszámolás napja. Az angyal csak a helyet és annak bejáratát mutatta meg a nőnek:
- Innentől már tudod mi a dolgod. Ez a te bosszúd. Ne feled, mi égiek hiszünk benned!
Célia se szó, se beszéd lassan benyitott a nyikorgó, megfakult ajtón.

Bent Gordon széles mosollyal tekintett rá. Elkényelmesedve ült egy régies székben, mint aki az otthonában éppen vendéget várt:
- Lény üdvözelve nálam kedvesem! Remélem azért jöttél, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Mondtam már milyen selymes a bőröd?
- Mit tettél velem? - tért mindjárt a lényegre a nő.
- Nyugi, semmi olyat amit te nem akartál... olyan állapotban azért mégse tehettem meg veled... úgy nem az igazi – állt fel a kedvelt ülőhelyéről és próbálta megnyugtatni a varázslónőt.

Célia lehiggadt. Készen állt, hogy megölhesse Gordont.
- Nos, akkor mi legyen a program? Ott van a kényelmes ágyam, ha kényesztetésre vágysz – ajánlott fel és drasztikusan, kardot rántva felhozta a másik lehetőséget - De ha keményen szereted, akkor most itt helyben lássunk neki!
A varázslónő nem totojázott. Máris harcba szállt a bukott angyallal. Amint a férfi a pengével felé szúrt, Célia bizsergést érzett a tenyereiben. Lehet, az erejét csak átmenetileg vesztette el?

Gordon sebesen tért ki az ízzó szikrák elől. Próbált mihamarabb közelebb férfkőzni a nőhöz és letépni a mágikus ékszereit, melyek az erejét növelik:
- Ronvald szép és hasznos ajándékot adott neked!
A varázslónő átlátott a bukott angyal tervén, ezért tartott némi szünetet. Majd hirtelen meglepetés szerűen támadott.

Gordont telibe találta a varázslata, mely súlyosan megsebesítette. A bukott angyal a földön hevert magatehetlenül. A sebeiből pedig patagzott a vér. Már csak arra várt, hogy eljöjjön a vég:
- Legyőztél varázslónő. Égiek kegyeltje...

Célia közelebb lépett hozzá és a fegyvert a férfira szegezte:
- Emlékszel erre? Milyen ironikus, hogy pont azzal foglak kiiktatni, mint akiket te könyörtelenül!
- Tudom, előbb kellett volna felhoznom... esetleg egy búcsúszex? Persze, miután meggyógyítottál...
- Na, nem nézz engem madárnak! Undorodom tőled!

Az épület előtt várakozó angyal egy fegyverdörrenésre lett figyelmes. Megfordult és azon elmélkedett, Célia miért így végzet Gordonnal:
„- Tényleg elvesztette volna az erejét?"

Célia elhagyta az átkozott helyet. Meglepetten szembesült a ténnyel, hogy egy angyal se gratulál neki. Gyalog indult el a kikötő felé. A szemei sarkából az eget fürkészte:
„- Hova lettek az angyalok? Nem lesz pezsgőbontás?”

Beesteledett mire a tengerhez ért. Ott rágyújtott egy szál cigarettára és a hullámzó tengert szemlélte. Azóta él magányosan, amióta Ronvald elhagyta őt. De most mégis úgy érezte, hogy a közelben van. Talán, még büszke is rá... a tettével sok ártatlan életét megmentette, akik Gordon listáján szerepeltek.

- Vége -