Simnovella: Sword's Edge - Worst Day of Our Live Írta: *Kyra* (+16)

Azon az éjszakán sötét volt és hideg. Tisztán emlékszem majdnem minden pillanatára. Emlékeimben és a visszatérő rémálmaimban azóta úgy elevenedik meg, akár egy régi fekete-fehér film. Eltűntek benne a színek. Csak a vért látom benne állandóan vörösnek...

 

Azon a bizonyos estén, úgy ahogy korábban is, a család leült vacsorázni. Anya finom rámenjenek ízét a mai napig is mosollyal az arcomon idézem fel...
A bejárat nyitva állt. Kint az udvaron a cseresznyefáink ontották szirmaikat. Apa mindig azt mesélte, milyen finom a cseresznyefa termése. Sajnos nálunk ezek a fák csak virágoznak. Nálunk nem terem rajtuk cseresznye.
A bátyám Alek, jóval idősebb nálam. A nagyobb korkülönbség sose volt ok arra, hogy ne törődjön velem. Ebbe beletartozott: a bújócskázás a kertben, a szüleink megtréfálása és persze az esti mese felolvasásból se maradhatott ki.

Volt egy szoba... A szüleink oda sose engedtek be minket. Egyszer se indokolták meg, hogy miért. Lehet, furcsán hangzik, de az ajtaja előtt mindig hideg volt. A bátyámmal bármennyire is szerettünk csintalankodni, de abba a szobába egyszer se merészkedtünk be. Talán félelemből...

– Jó étvágyat. – Hangzott el anya hangja az asztalnál, s mi jóízűen neki láttunk a vacsorának. Egy átlagos este volt és a megszokott dolgokról meséltünk egymásnak: Alek arról számolt be mi történt az iskolában. Apa és anya pedig a hétvégét tervezték:
– Hova menjünk, ha jó idő lesz? – Érdeklődött apa. Természetesen tavasszal csakis a fesztivál jöhetett szóba. Közelget a Sakura virágzás ünnepe. A szüleimmel minden évben elmentünk. Azonban abban az évben... és azóta már egyáltalán nem volt erre lehetőségem.

A vacsora és a fürdés után, anya jött be hozzánk szép álmokat kívánni. Megsimogatta az arcunkat, s csókot lehelt a homlokunkra. Amint kitette a lábát, Alek folytatta az aktuális rémtörténete mesélését. Csak annyi maradt meg belőle, hogy egy halott szamuráj kísértetéről szólt. Egy régi szamuráj kardban élt a szelleme és amikor valaki megérintette, annak megszállta a testét. Ijesztő történet volt... Magam se értem akkoriban miért nem hittem a szellemekben...

Késő éjszaka hangokra ébredtem. Felkapcsoltam az ágyam melletti lámpát. Furcsálltam, hogy Aleknek a hűlt helyét látom a másik ágyon. Kettőnk közül ő volt a mély alvó...
Mezítláb ballagtam ki a szobából. Fúrt a kíváncsiság. A szüleim szobája előtt vér fogadott. Rengeteg vér. Követtem tovább a véres lábnyomokat...

Majd rábukkantam arra a helységre amelytől a szüleink folyton távol tartottak. Az ajtaját tárva nyitva találtam. Érdekes szoba volt. Csupa régi kacattal. De mégis oly rendezettnek és tisztának tűnt, mintha egy múzeumban lennék. Ekkor már mindenütt, a ház minden szegletében a hideg uralkodott. Olyan volt, mint egy szemmel nem látható valami, ami a szobából kiszabadult volna. Már reszketve követtem tovább a véres lenyomatokat és a cseppeket a padlón...

Anyát a konyha egyik sarkában találtam meg mozdulatlanul. A ruhája és körülötte minden vöröslött. Hiába szólongattam, csak az üveges tekintete szemezett velem. Ekkor már a szemeimből hullottak a könnyek. Nagyon kétségbe estem. Miután tudatosult bennem, hogy anya nincs többé. Onnantól lassan, pityeregve lopakodtam végig a házban...

 

Egyszercsak a bátyámba botlottam:
– Alek, mi történt? – Faggattam zokogva. A bátyám szótlanul, mereven tekintett maga elé. Az arca véres volt. A jobb kezében pedig egy véres szamurájkardot szorongatott. Hiába szólongattam, nem reagált. Úgy éreztem akkor és ott, nem a bátyám állt előttem. Alek rémtörténete elevenedett volna meg?

A mögötte lévő szobából, ahonnét kijött, ott láttam apát kikúszni felénk:
– Ne sírj Ayna. Én nem haragszom rátok. Nem tudhattátok... – Hajtogatta. Onnantól már nem tudom mi történt...
Akár egy óra is eltelhetett mire ki jött hozzánk a mentő és a rendőrség.

A szüleinket elvesztettük. Elárvultunk. Az a véres éjszaka óta minden megváltozott:
Sokat időztem a szomszédban. A bátyámért aggódtam. A mai napig is azt mondják ő gyilkolta meg őket egy szamuráj karddal. Tudom, Alek ilyet nem tenne. Semmi oka nem volt rá...

A gyilkosság óta évek teltek el. Azóta nem láttam a bátyám. Én Amerikában nevelkedem a családunk régi jó barátja, Kirtan gondviselésével. A bátyám Japánban maradt. Elszakítottak minket egymástól. A hajunk megőszült. Egyesek szerint azért, mert „megérintet minket a halál”.

- Vége -